Tévhitek a táplálkozásról!
“Sokszor van úgy, hogy azt gondoljuk, hogy rengetegen körülöttünk jóval többet esznek, mint mi és még sincsenek súlyproblémáik. Számtalan beszélgetést folytattam olyanokkal, akik elmondásuk szerint keveset esznek, de a kilók mégsem akarnak megmozdulni. Ezekből a diskurzusokból, illetve a saját tapasztalataimból meg kellett állapítanom valamit. A többség abszolút nincs tisztában azzal, hogy mit is eszik egy nap. Sokan azért, mert egy alkalommal ülnek le enni, és azt gondolják, hogy ők keveset esznek.
A legtöbben általában tényleg egy vagy két étkezést említenek meg, amely az ebédet és a vacsorát jelképezi nekik. Aztán amikor rákérdezek, hogy tényleg nem ittak-e a nap folyamán kávét, gyümölcslevet, nem fogyasztottak gyümölcsöt, joghurtot, bármilyen nassolnivalót, mindig kiderül, hogy bizony volt közte falatozás jócskán. Napi 5-6 étkezés ajánlott, ebbe a számba ezek is beletartoznak. A többség mégsem számolja bele, pedig itt lehet igazán elcsúszni.
Az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy mivel mennyi kalóriát visznek be.
A fogyókúránál kiemelten lényeges, hogy tisztába kerülj azzal, hogy hol követed el a hibát. Nagyon fontos az, hogy ne hazudj magadnak, láss tisztán, hiszen csak innen kiindulva tudsz valami olyat megalkotni, ami tartható számodra és illik az életedbe. A cél nem egy önsanyargató fogyókúra, hanem egy kiegyensúlyozott életmód.
1. Írj étkezési naplót!
Írd le, hogy mit eszel egy nap. A legszuperebb az lenne, ha legalább hét napig tudnád csinálni, hiszen tudjuk, hogy néha nagyon változatosak a napjaink, így egy nap nem mérvadó.
2. Számold ki, hogy mennyi kalóriát fogyasztottál el!
A nap végén szánj rá pár percet, hogy kiszámítsd mennyi kalóriát vittél be az ételek által. Az Interneten rengeteg olyan kalória kalkulátort találsz, amely egy adott recept kalória tartalmát is ki tudja számolni. Ha készen vásárolt ételt veszel, akkor célszerű azokról lenézni a kalória tartalmat és azonnal a beírni a naplóba.
3. Számold ki, hogy mennyi lenne az adott napra az ajánlott kalóriabevitel!
Erre is rengeteg számláló van. Ezeknek figyelembe kell venniük az alapanyagcserét, a napi (heti) fizikai aktivitásodat!
4. Hasonlítsd össze a két eredményt!
Ha nincs különbség a kettő között, akkor nem itt van a hiba, ha viszont jelentős, akkor tudod, hogy ezen kell változtatnod. Nézd meg, hogy mi az, amitől meg tudsz válni és iktasd ki! Ha van, amiről nem tudsz lemondani, akkor nézd meg, hogy más hozzávalóval hogyan tudnád kalóriaszegényebbé tenni. Lehet, hogy a kalóriabevitel helyes, de hogy mikor mit, az már nem a fogyást vagy az alakod megőrzését szolgálja.